Versenybeszámoló: Korok bajnoka, Létsíkok – 2023. 11. 11.

A legfrissebb korok bajnoka versenyen úgy tűnik ismét sikerült néhány váratlan meglepetéssel előállnom, csak úgy lestek az ellenfeleim, hogy mikkel játszom. Az egy dolog, hogy nem ismerték a lapokat, de még olykor el is nézték őket. Szerintem erősen benne volt a pakliban a győzelem is, a korszak domináns paklija ( nagylényes kontroll ) ellen favorit.
De ezúttal nem nekem kedvezett a szerencse.

A pakli

Régi nagy kedvencem a kalandozó pakli – persze tudom hogy a legtöbb versenyen csak egy romantikus képzelgés, hisz nem egy túl erős koncepció, túl nagy szinergia sincs bennük. S úgy nagy általánosságban borzalmas lapok, főleg a régiek. Eleve túlárazottak, mindenféle gagyi, irreleváns képességgel vannak tele, melyek aztán még jobban megnyomják a költségeket. Ezt a gondot hivatott megoldani a Kalandozók városa, ami 3vp értéket javít minden kalandozón. Ami nem csekélység.
Igazából a koncepció eredetileg eszembe se jutott, de a Létsíkos lapokat nézegetve megakadt a szemem a Zu’liton. Olcsó, jól statolt, erős védelme van, s ha véletlen szintet lépne, akkor egészen brutális. Nyilván nem Szintlépés kártyára gondoltam, hanem a kalandozó síkra. 4-ért 3/5, van jó kis védelme, lehel is. Ez konkrétan toronymagasan jobb mint az éra összes lénye, 10vp-t is simán fizetnék érte. Igazából még önmagában is erősnek tűnik, sík nélkül.
Mivel soha életemben nem játszottam vele, s amúgy is titkos favoritom a kalandozó deck, elkezdtem ebben az irányban gondolkozni. Meg is néztem mik vannak. Igazságtevő, Eleniana, Flavius a legjobbak – két szín már el is dőlt, a többi majd kiderül. ( Igen, ennyire jók a kalandozók, hogy a 6-ért 3/3 jónak számít ).
A mid-range koncepció ráadásul az agresszív hordák ellen is jobban megvetheti a lábát mint a kontrollok ( mert több és olcsóbb lénnyel játszik ).
Az addig rendben van, hogy vannak lények, melyek önmagukban drágák és semmit se tudnak – sík nélkül nagyon haloványak – valahogy meg is kéne védeni őket. A kor legjobb leszedése, a Szörnybűvölés ellen nem kell védekezni – minden kalandozó alapból védve van tőlük. Az alapszínek miatt ( meg egyébként is ) a counterek teljesen adják magukat, egy szemvillanás alatt kerültek be. Főleg a sárgák, legyen valamit dobni Zu’litnak. Úgy gondoltam hogy simán csak a counterelgetés kevés lesz, hisz ide-oda repkednek majd minden egyébre is és semmi garancia hogy pont nálam lesz épp több.
A legjobb leszedések ellen kell valamit kitalálni: Gömbvillám, Gyenge pusztulás, Járvány, Illúziósárkány, Tisztítótűz és Gyenge ereje. Ezek többnyire sebzés alapúak, ezért Halálkapu, Tüskepajzs és Gemina balzsama kitűnő lesz. A Tüskepajzs ráadásul sárga, Zu’lit miatt is jó. Balzsam ingyen jön, szerintem elmebeteg erős ebben a deckben. Halálkapu is jó – ha feketézek.
S gondoltam a feketére nagyon sokáig, valahogy be akartam passzírozni a Ködmangó, Motyogó, Fairlight trükk, Rothadó mocsarak vonalat. Végül nagy nehezen elengedtem, beláttam hogy mindent nem lehet egy pakliban, s a kézből dobatás nagyon gyengítené a Zu’litot. De még így is sokáig benne volta fekete.
Csak a balzsam miatt már szívesen játszok zölddel, s amúgy is van még egy nagyon fontos lapja, a Sheran lázadása, ami az egyik legjobb válasz a Trikornis hercegre, a formátum legerősebb lényére.
Még sokáig őrizgettem magamban azt a fantáziát, hogy majd egy Védőoltással is meglepem az ellenfeleket, Járványt vagy Illúziósárkányt megtréfálva. Erről csak akkor mondtam le amikor eszembe jutott az Elemi vízcsapás, ami sokkal hatékonyabb lap, a sárkányt ugyanúgy megoldja és még a Griffőnixet is kezeli potom kettő VP-ért. El nem tudom képzelni, hogy anno miért nem játszottak vele.
Értékelhető kalandozója mondjuk nincs a zöldnek – de van Gyermekáldása, ami sokkal jobb is lehet, de nem lehet vele nyitni. Mivel ezt a lapot is már hónapok óta nézegetem, a zöld végleg beépült a deckbe.
Két nagy kérdés volt még hátra: mi legyen a negyedik szín és mit kezdek egy Trikornis herceggel vagy Griffőnixel? A főnixet vízcsapással is lehet kezelni a Sheran lázadás mellett, de kettő darabbal nem akartam játszani – túl sok üres lapom lenne mondjuk egy horda ellen. Ezért egy Szélvihar szált még be – ez is megoldja a főnixet és az Illúziósárkányt is és nem teljesen halott egy horda ellen sem.
Kevés lap létezik ami jól megoldja a herceget. A legjobb egy Gyenge pusztulás lenne – de elképzelhető, hogy ebben a pakliban nem lesz annyira hatékony, hisz sanszos hogy nekem is lesznek lényeim. S akkor előbb hagynom kell hogy minden behaljon, hogy le tudjam szedni. Az viszont csábító hogy pirosnak van még egy countere…
Illúziósárkány miatt a kék jött szóba, ami bár leszedi, drágán oldja meg és visszakap az ellenfél egy csomó manát. Cserébe nem kell setupolni. Jön és leszedi és ennyi volt.
Nagyon sokáig a Sötét halált képzeltem Trikornis vadász szekciómba, főleg mert a Sötét motyogó még nem engedtem el fejben. Motyogó fontos lapnak érződött a sík építéséhez, Sötét halálhoz és az Átkos kötődéses-Rothadó mocsaras paklik ellen is jól jön. Egy szépséghibája van csak: mégsem lesz az ellenfél Szörnybűvölése használhatatlan. Így az ellenfél egy üres lapja fontos lesz, hisz nekem le kell vakarnom utána, ez felerősíti az ellenfél Tisztítótűz, Gyenge ereje lapjait ( ami szintén egész haszontalan tud lenni ). Vagy csak simán erre kell pazarolnom a saját Gyenge erejémet, ahelyett hogy Zu’lit nak dobnám el. S motyogó nélkül pedig el is ment a kedvem a feketétől – pedig nagy kedvem lett volna egy sima Trollal összeverni az ellenfeleket.
Maradt tehát a kék a sárkány miatt. Bekerült még Yasmina és  Belladonna is – gondoltam szükség lehet olcsóbb lényekre a síkhoz. Belladonna pedig sík mellett hordák ellen brutál erős, vagy ha nincs sík, akkor legalább legyen még egy lényem ami ki bír jönni egyből Tudatrombolás után.
Bekerült még Tisztítótűz is lényleszedésnek. Hordák ellen kitűnő és igazából nagylényeket is át tudja segíteni a másvilágra ha véletlenül lény a lény elleni harc alakulna ki. Sokat vaciláltam a Gömbvillámon, mert elképzelhető hogy kontroll ellen elfárad a pakli, néhány villám még be tudja fejezni a meccset. Végül elvetettem, mert manapusztítani nem igen fogok, viszont gyakran lesz lenn lényem – így sokszor jól vissza lehet majd lőni.
Így nagyjából kialakult a pakli, még picit kevésnek éreztem a sárga lapok számát, betettem még 1-1 Transzformációt és Zangrozi módszert is. Inkább ezeket dobálom el, mint a countereket – nem igaz? S az extra mana is jól jöhet a mai, Tudatrombolásoktól terhes időkben.
Zárásként még beraktam 1-1 Igazság pillanatát és Tudatrombolást – úgy éreztem egy kis meglepetés manapusztítás sosem árthat.
Sideba lényes paklik ellen, kontroll ellen és bűbájok ellen készültem.

Versenybeszámoló

Első forduló

Épületes kombó decket 3-0-ra megvertem.

Második forduló

Chara-din hordát megvertem 3-0-ra. Elég szoros meccsek voltak, az elsőben például elég csúnyán elúsztam volna, ha egy Trafó+Zangrozi módszer + egy lény nem indítja be a játékot a második ( vagy harmadik ) körben.

Harmadik forduló

Turdatrombolós, Idő kerekés horda. Nagyon szoros meccsek voltak, az elsőt konkrétan megnyerte nekem a meglepetés Igazság pillanata. A másodikban nagyot segített az Elemi vízcsapás – bár anélkül is jó voltam.

Negyedik forduló

Aranyi Ákos kontrollját 3-0-ra  megvertem. Itt nagyon jól kijött hogy kontrollok ellen van a deck összerakva, s Gyenge pusztulást se nagyon húzott – pedig azzal jól tudott volna fordítani.

Ötödik forduló

Döntő Panyik Zoli ellen. 2-4 -re bebuktam. Első meccsben Zolinak 7 darab kb. halott lapja volt ellenem. Ebből húzott is 3-4-et, ez elég is volt.
Side után első meccsben lecounterelt, bejött neki 3 Tudatrombolás, 1 Tudati égetés az első 10-12 körben.
Jól álltam? Nem. Nem igazán.
Utolsóban nem húztam annyira jól – és ismét lecounterelődtem. Ami nagyobb baj volt, hogy egy TF-el eléggé elvert, amire nem számítottam, mert valahogy nem vettem észre a side-ban, pedig kétszer is átnéztem azt a sík miatt. Kicsit csalódott vagyok, mert pont a végére fogyott ki a szerencse, ráadásul kontrollok ellen jónak érzem a decket – cserébe hordák ellen meg jól jöttek ki a dolgok, s még úgy is nagyon necces volt minden meccs.

Hozzászólások

Nincsenek hozzászólások.

Szólj hozzá!

retroHKK Facebook csoport

Nem vagy egyedül, aki szívesen nézegeti a 25 éves, ősöreg HKK lapokat. Csatlakozz a retroHKK Facebook csoportjához, ahol más lelkes HKKsokkal lehetsz egy helyen. És még exluzív tartalmak is várnak rád.