2024 december 17.
Az egyszínű nem tartozik a kedvenc formátumaim közé – de a rekordlétszám ( 34 induló ) azt mutatja hogy ezzel kb. egyedül vagyok. A mezőny meglepően változatos volt, minden isten képviseltette magát, ráadásul egészen eltérő koncepciók kerültek elő az egyes színek zászlaja alatt.
A pakli
Ezúttal kétszer is volt alkalmam tesztelni a versenyre több paklit is kipróbáltam, s kiderült hogy sok felfedezetlen koncepció vár még ránk ezen a formátumon. Próbálkoztam Kettős erőbedobásos lila direktsebző deckkel dobatások nélkül; Negatív robbantó élőholt pakival, varkaudar-Gépezet hibriddel és zöld kontrollal. Az utóbbi kettő tűnt ezek közül jó decknek, közülük választottam véletlenszerűen ( 40-40% esélyt adtam nekik, s 20% fekete mentort is beraktam a mixbe ). Zöld jött ki, s ennek örültem talán a legjobban, mert ezzel a koncepcióval nem találkozni túl sűrűn. Általában nem tűnik jó ötletnek counterek, erőforrások, dobatások vagy manapusztítás nélkül kontrollozni, de most ez járható útnak érződött.
Sokat dilemmáztam az Ősi rúnán. Nem szeretem ezt a lapot, többnyire teljesen fölösleges hátrányt ad, s rúna helyett inkább úgy rakom össze a decket, hogy ki tudjam használni az esetleges szabálylapokat. Ezúttal viszont valószínűnek tűnt hogy aránylag sokan használnak szabálylapot, s úgy gondoltam hogy a Kettős erőbedobásos kék ellen kevés lesz az esélyem rúna nélkül. S szinte biztos voltam benne hogy az egyik top játékos, Panyik Zoli ilyen deckkel indul. Azt előre eldöntöttem ha ő nem lesz ott, kiveszem a rúnát és megkockáztatom a bukást kék ellen. Ha úgy tetszik egy játékos nagyon valószínű deckje miatt húztam -1 lapot minden fordulóban. Hülyének is megéri 🙂 A kéken kívül az erőbedobásos varkaudar is veszélyes lehet, de úgy gondoltam hogy a meta még nem tart ott.
Lapválasztás
A pakli gerincét és létjogosultságát a mérgező lények és az Új élet sarjad adta. Ez utóbbi nagyon nagyot tud fordítani, jellemzően kontroll meccseket lehet vele jól behúzni, de a gyors deckeket is meg lehet tréfálni vele egy Mandulanektár után.
Mérgező lények közül a védősárkány, Sheran lovag és Pókkirálynő került be – használnék én többet is, de a többi mérgező lény hulladék. Méreg témából még Földanya közbeszól került be – nagyon drága, s kevés lapot fog csak meg. Elég gyenge lap, sideba is elég lett volna. Vagy oda se.
Jó szokásomhoz híven most se voltam rest hogy egy nagy adag alulértékelt, sose játszott és marginális lapot is felsorakoztassak a paklimban. Nem azért mert imádok gyenge lapokkal játszani, hanem mert a lapok ereje relatív. Megfelelő játékkörnyezetben a teljesen háttérben lévő lapok is előléphetnek, s a máskor triviális kártyák kieshetnek. Az egyszínű versenyen egész könnyű tipizálni az ellenfeleket, s a legvalószínűbb, legerősebb lapjaikat meg lehet célozni megfelelő ellenlapokkal. Párat kiemelnék a lapválasztásból:
Megvadult kecskebak: Erről a lapról nehéz eldönteni mennyire jó, az az ember érzése hogy sose csinál semmi hasznosat. Nyilván ez az érzés, hisz ki fog lerakni egy Halálmadarat, ha lenn van? Ha nem lennének gyógyulások meg további kicsi lénysebzések a pakliban, akkor felejtős lenne. Fekete és kék horda, őshangya és piros deckek ellen raktam be. De még lilát ( Káoszkígyó ) és fehéret ( Vikócmajom, Bölcs tanító ) is megfegyelmezheti néha.
Vadászsas: Az egyik kedvenc lapom a “majdnem jó” lapok közül. Annyira kis béna, hogy nem üt mágikusan, nem szedi a védősárkányt és az Arkangyalt. Pedig annyira illene a lapra. De ha nincs rajta, nincs rajta. Túl sokszor persze nem remekelt, amikor kellett volna többnyire a pakli alján ült, vagy használhattam egy 5 manás Drasmólyomként. Kihagyhatatlan 🙂
A versenyen a legjobban Fantomsárkányok ellen működött – ketten is megpróbálták leütni a sárkányokkal, de az Illúziósárkánnyal ellentétben nem ütnek mágikusan.
Erdei manó: Szinte biztos hogy megérdemelne egy esélyt más formátumokon is, főleg ahol lehet mondjuk Hatalom szavázni vagy más módon sebződni. Korrekt test egy elég jó gyógyulással összegyúrva. Mentor ellen különösen jól jön. Abszolút elégedett voltam vele.
Őshangya here: Amíg nem határoztam el hogy rúnázok, addig fel sem merült. De onnantól meg szerettem volna kicsit több, korai jelenlétet, illetve kontrollok ellen is kellhet a plusz lap. S a pakli egyik nagy ellenfele a piros Gépezet deck – az ellen meg extrém jó is lehet. Ez a lap egészen meghökkentően jó volt, sokkal erősebb volt most mint egy Vikócmajom lett volna. A terv az volt, hogy mindig önmagát keresi, s a legvégére pedig egy Őshangya lélekbúvárt. Piros ellen tökéletes ez is – manát termel, leszedi a Végső visszaszámlálást.
Ami majdnem befért: Gitonga és Kőszáli disznó. Rajtuk a sokat gondolkoztam ( főleg a Gitongán ), de már csak leszedést vagy a méreg témát tudtam volna megvágni, de az már nem tűnt jó ötletnek. Utólag azt mondom hogy a Gitongát be kellett volna préselni valahogy( Pl. 1-1 kecske, Járvány és Sheran lázadás kimehetett volna ). Egy Hármas mágikus ereje is jó lehetett volna, kéne a plusz lap a rúna miatt – cserébe pont a rúna miatt nehezebb lesz elsütni.
Side
Íme a kiegészítő pakli.
Versenybeszámoló
1. forduló: Torma Ferenc
Hiába teszteltem a verseny előtt, nem volt alkalmam összemérni egymással a varkaudarokat és a Sheran kontrollt ( biztos mert mindkettő az én deckem volt ). Nos a lehetőség egyből elérkezett. Igaz én Bőséggel vagy Kettős erőbedobással raktam volna össze a varkákat, Feri inkább Khór-ra bízta a laphúzást. Ami nagyon is jól jött neki, így a rúnám csak engem hátráltatott. Standard varkaudarok mellett Szörnycsábítással olcsóbbította őket, s Víz síkkal lassította a játékot.
A meccsek elég hasonlóan zajlottak, s izgalmas kanyarokról nem tudok beszámolni: a lényleszedéseim gazdaságosan pusztították a varkaudarokat, így nem volt lehetőség Ferinek megvetnie a lábát. Az elnyúló meccs miatt egy csomó lapja egyre jobban elértéktelenedett ( olcsóbbítások, Varkaudar sámánok ), s nekem elég volt a valóban zavaró 1-2 lényére fókuszálni. S külön szomorú lehetett neki, hogy a Varkaudar hadúr semmit nem tud kezdeni a Járvánnyal, Mandulanektárral, Mérges galócával.
6:0
2. forduló: Gulyás Gábor
A tesztelés során egy dolog elég biztosan kiderült: nagyon megverem a feketét. Gábor fekete hordával érkezett – természetesen szabálylap nélkül – de a papírforma egyáltalán nem jött össze. Hiába van vagy 20+ leszedésem, ha nem nagyon húzom be őket. Az első meccsen kezdett, nekem sikerült 3 Erdei manót és 2 Sheran békelovagot meg egy Új élet sarjadot húzni a játék elején. A manók mondjuk jók lennének, hisz tempót adnak, gyógyítanak, s megadják az időt hogy valami értelmesebbet húzzak. De manó talán egy se halt meg, mindig Molgannal lettek visszavetetve.
Annyira elvert, hogy felmerült hogy talán csak nagyon szerencsés voltam tesztek során? Majd kiderül – beraktam még leszedéseket és Fekete lyukakat. Ez elég is lett a második meccsre. Szépen ki tudtam épülni, s egy idő után feladta.
A harmadik meccsen sikerült korrektül kezdenem, s ő nem tudott nagyot robbantani az elején. Telt múlt az idő, s szép lassan kezdett a megszerzett előny kicsúszni a kezemből. Pedig neki sem sikerült valami jól a húzása – nem nagyon bírt semmit lerakni. S hiába nekem kedvez elvileg a lassú, elhúzódó játék, nem sikerült az a bravúr, hogy a 10-15 valóban releváns lapomból 1-2-nél többet behúzzak a kb 15. körre. Így szép lassan le tudott darálni. Ilyen az élet, ilyenek ezek a kártyajátékok. Cserébe a következő fordulókban szerintem jól húztam, így erre nem lehetett több panaszom.
2:4
3. forduló: Földi Viktor
Az első ellenfelem, aki szabálylappal játszott… Ősi rúnázott. Az is valami. Igaz, Viktor egy klasszikus lila dobató kontrollt rakott össze ami ellen pont nem nagy öröm a -1 lap. Lila szerencsére drága, nehézkes pakli, s ellene nagyon jól vizsgázott az Őshangya here, a mérgező lények és természetesen az Új élet sarjad is.
A meccsek nem voltak túl emlékezetesek, a lilának egyszerűen nem olyanok a lapjai, amivel jól el tudja kapni ezt a decket. Hiába dobatott, meg szedte le a lényeket, mindig jöttek újabbak, s a manája csak fogyott, a leszedései is fogytak, s végül talpon maradt pár lény és győzelemre vezettek.
6:0
4. forduló: Torzsa Sándor
Ha hiszed, ha nem, az Ősi rúna ismét luftot rúgott, ugyanis Sanyi se bízta magát egy szabálylapra sem. Ő is egy Sheran kontrollt állított össze, legalább annyi különbséggel, hogy játszott néhány Déja vu-val is, s nem használt kis lényeket sem.
Az első meccsen neki elég rosszul jöttek a lapjai, ellenem kb. használhatatlan kártyákat húzott, s így szép lassan elcsomagolták a hangyák és egy Sheran lovag. A végén mutatott 3 Elmúlást – azzal max. Kaktusztüskéket lehet nálam elintézni.
A második meccsre beraktam a Zomárokat, Deja vu és a leszedések ellen igen ideális lap. A meccset kezdtem, első 4 kört lepasszoltuk, majd hoztam a Zomárt. Rövidesen belátta hogy innen nem tud fordítani, s bedobta ezt is és a harmadikat is.
6:0
5. forduló: Szabó Zoltán
Végre elcsíptem egy szabálylapot: Zoli Manaforrással szerette volna megoldani a kínosan drága lila lapok dinamikus kijátszásának problémáját. Nyilván jár egy kis előnnyel ez a fordulat, de nem ezért rúnáztam, mert a manát aránylag jól ki tudom én is használni. Legalább meglett a rúnázás élménye.
Ismét megmutathattam a lilának, hogy a lapjai nagyon drágák és bizony igen nehéz levakarnia a zöld lényeket. Itt viszont akadt pár érdekes fordulat is: az első meccsen Zoli kezdett. A második körben hoztam egy hangyát, ő negyedik körben Reménytelenség bajnokát hozott, ami a 7 lapomból egyből ki is dobatta az egyetlen leszedésem, egy Vadászsast. Nagy morgásokkal panaszkodtam erre, de egyből húztam egy újabb sast és hangya komával eltángálták a bajnokot. A meccs végefelé pedig Martian varázslatával fordított egy elég szépet: Vérszívó parazitát kapott az azóta is ott ólálkodó sasom. S így – gondolta – a sas megoldva s a másik lényem, egy békelovagot majd kezelik a Fantomsárkányok. De ez nem jött össze, mert ha a mágikus támadás nem is fért a sárkányokra, repülni azért repülnek, s a Szélvihar elfújta az egyiket – s ezzel együtt Zoli reményeit is.
A második meccsben aránylag könnyen nyertem, hiába mutatkozott be a Rothasztó érintés nevű lapja, amivel vidáman szedte le 1-ért a Vadak urákat meg Vadászsasokat – nem bírt a mérgező csapattal.
6:0
Így összesen 4 fordulót nyertem, egyet vesztettem – s hiába csak 2:4-re kaptam ki és 6:0-ra nyertem mindig, csak egy 3. helyre volt elegendő. Az Ősi rúna minden bosszantó hátránya ellenére jó választás volt, az első két helyezett is szabálylapozott.
Első helyezett, Panyik Zoltán paklija
Kronobogarak csillognak a felső sorban.
retroHKK Facebook csoport
Nem vagy egyedül, aki szívesen nézegeti a 25 éves, ősöreg HKK lapokat. Csatlakozz a retroHKK Facebook csoportjához, ahol más lelkes HKKsokkal lehetsz egy helyen. És még exluzív tartalmak is várnak rád.