Top 10 Fairlight lap

A mágia és pénz istenében nem kell túl nagyot csalódni – a top lapjai valóban a mágiáról szólnak. És nagy ritkán a pénzről is.

1. A gyenge ereje

Ha valamiben, a counterelésben igen jó Fairlight. Annyira, hogy három ilyen lapot is beválasztottam a top 10 lap közé. Közülük is kiemelkedik a gyenge ereje. Olyannyira nagy táp ez a kártya, hogy még 25 évvel a megjelenése után is lelkesen forgatták a versenyasztalokon. Persze a játék gyorsulásával egyre nőtt az ereje és jelentőssége.

Retro környezetben a counterelés szerepe sokkal csekélyebb, hisz a varázslatok is visszafogottabban adnak előnyt. Ráadásul könnyen el  tud telni úgy az első három kör, hogy senkinek eszébe nem jut varázsolni egyet. Cserébe sokkal nagyobb veszteséget tud okozni, hsizen drágább varázslatokat kap el. Mondjuk egy Energiaitalt vagy egy Agy kifacsarását .

Lényleszedésként sem utolsó – eleve az 1 ép-s lények sem olyan ritkák, de akkor is hasznos lehet, ha egy csatában megfáradt nagy lényt kell a túlvilágra segíteni.

A legjobban olyan paklikba működik, ahol vannak első három körben is kijtátszható varázslatok, melyekre van esély, hogy az ellenfél counterelni is szeretne.

2. Abarrun segítsége

Ez a kártya egy igazi anomália volt a maga idejében – olyannyira, hogy ez se kopott ki a játékból még néhány évtizedig. A keresések ebben az időszakban nem nagyon léteztek – néhány speciális keresést leszámítva. Szinte hihetetlen, hogy sokkal speciálisabb keresések ( A keresés lángja , Udvari intrika ) sokkal drágábban jelentek meg.

De pont ez az érthetetlen olcsóság ami miatt felerült ide ez a lap és igazából nagyon nagy öröm, hogy így létezik – sokkal kevésbé lenne színes a retro paletta nélküle.

Az épületek eleve kissé problémás kártyák – sokszor nehéz kijátszani őket, lassúak és a legtöbb kegyetlenül gyenge. Az a néhány épület, amire érdemes támaszkodni és paklit építeni ( pl. Dornodon szentélye ) viszont annyira fontos, hogy túlságosan instabil lenne nélkülük a pakli. És itt jön a képbe az Abarrun segítsége, jelentősen megnöveli az ilyen paklik stabilitását – ezzel beemelve a játszható koncepciók közé őket.

3. Őrült varázsló

Talán kissé túlzás ennyire előre venni ezt a lapot – de azért is emeltem ki ennyire, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy mennyire fontos lenne nem-lénylap leszedésekkel is játszani. Rengeteg koncepciót akár önmagában meg tud verni és más paklik ellen sem tökéletesen haszontalan.

Persze léteznek olcsóbb leszedések is (pl. Időrabló érintése ), sőt, jobban belegondolva csak olcsóbb leszedések léteznek, hisz az első lapot 7vp-ért fogja leszedni – ami minden csak nem kevés. Viszont utána is ott marad és ez bőven behozza az árát.

Ha vannak más, jobb, olcsóbb leszedéseink, akkor nem feltétlen érdemes alapból erőltetni, hiszen gyakran csak egy jobbképű Alakváltó . Legjobban egy kalandozó pakliba tud belesimulni, ott nem akkora ügy hogy néha csak egy drága és kicsi lény.

Jobb híján be tud állni az őrposztba és védhet minket az ellenfél lényeitől. Érdemes észben tartani, hogy látja a láthatatlant, így egy Kardszárnyú pocok nem fog tudni megtréfálni minket.

Megemlíteném, hogy ez is olyan lap, aminek az ereje a játékbeli rutinnal emelkedik – nagyon nem mindegy, hogy mikor és mit szed le vele az ember, mikor unja meg hogy körök óta hátul ül és nem csinál igazából semmit. Mikor tolja be védekezni, támadni.

4. Ellenvarázslat

Fairlight a mágia és counterek istene. Az igazi, univerzális és rongyosra játszott őscounter az Ellenvarázslat, ami bármilyen varázslat kártyát elkap – ráadásul nem is túlságosan drágán.

Ahogy a zavaró kártyák költsége egyre csökkent, úgy fakult meg az Ellenvarázslat régi tündöklése és emelkedett fel a Manacsapda és A hatalom szava – hisz ezek mégicsak olcsóbban megcsinálják ugyanazt.

De mégis, makacsul tartja magát az Ellenvarázslat, hiszen számos olyan varázslat létezik, amit meglehetősen költséges lenne Manacsapdázni. Ráadásul ezek a drága lapok nagy erejűek vagy kulcsfontosságúak lehetnek – mint például az Ördögi mentor vagy Armageddon .

Egy kis kitérőként megemlíteném még az Agybénítást is, mint lehetséges top 10 lapot. Hasonlóan jó kártya az is, de azt végül kihagytam, gondoltam ne csak counterek legyenek fenn a toplistán.

5. Morpetlanik daruja

Az Abarrun segítsége mellett egy nagyon fontos kártya ami játszhatóvá teszi az épületeket. A korához képest meglehetősen jól átgondolt és megtervezett lap, aminek valódi szerepe lehet a játékban. A többféle kijátszási opciója miatt elég könnyen és gyorsan megjelenhet a játékban és már pörgetheti is az épületeket. Nem kell azon izzadozni, hogy kettő aktív lényt egybe tartsunk, hogy lerakhassunk valami épületet.

Leszedni nem nagyon fogják – sokkal értelmesebb lépés az ellenféltől ha inkább az épületeket tűnteti el. Vagyis bátran számíthatunk arra, hogy addig fog dolgozni, amíg épület van a kezünkben.

Ha kifogyott a munka, akkor sem haszontalanul pihenni, hiszen elpörgethetjük egy újabb lapért.

6. A mester büntetése

A játék korai szakaszának sztárja, ami az emlékeim alapján már teljesen megkopott az Aranyforrás idejére és csak véletlenül és megszokásból játszottak vele. A retro időszak beindulásakor is kissé kétkedve néztem, nem tűnt már túl időszerűnek. De végülis egy próbát megért a lap – gondoltam.

Rá kellett ébrednem, hogy ez a lap sokkal erősebb, mint amennyire látszik, nagyon nagy potenciál van benne. Sokkal jobb ölés a legtöbb lapnál. Gyorsabb, olcsóbb és többet tud sebezni és őrposztban ülő lények se tudnak bezavarni ebben. Igaz, kétélű ez a kard, hiszen minket is ugyanúgy eszegetni fog – és ezt nem annyira könnyű elkerülni.

Ez egy igaz high level lap, a lap ereje és a köré épített pakli ereje szinte exponenciálisan nő, ahogy egyre jobb és tapasztaltabb játékos kezébe kerül. Ritka az az eset, amikor könnyű eldönteni, mikor kell kijátszani – gyakran saját magunkat is komoly veszélybe sodorjuk vele. Épp ezért körökkel előre kell számolni a saját és ellenfél ép-jét, a kézben lévő lapokat, manát és a potenciális fenyegetéseit az ellenfélnek. Hogy ezt hatékonyan meg tudjuk tenni, természetesen jól kell tudni felbecsülni a másik játékos lapjait és lehetséges játékait és az erre adott saját lehetőségeinket is ismernünk kell. És közben kalkulálgatni, hogy a meccs lehetséges kimenetelei hogyan módosítják majd a Mester sebzését…

Mindezek ellenélre, sőt ezek miatt én feltétlen ajánlom, hogy próbáld ki. Egészen más HKK élményt ad és sokkal kielégítőbb ezzel nyrni, mint ha csak egy Fairlight lovaggal vered össze az ellenfelet.

7. A pénz szentélye

A pénz hatalom. És ha nem csak pénzed, pénz szentélyed is van, akkor pedig tényleg uralhatod a játékot. Úgy érződik hogy végtelen csontra van szükség, hogy működjön ez a biznisz – de talán kissé kevesebb is elég lehet.

Rengeteg lényben eleve lakik egy-két szörnykomponens, így azt kinyerve lehet pörgetni a szentélyt. Mondjuk nem kötelező használni, így akár fenn is hagyhatunk lényeket – de elég sérülékeny a lap, így ezt nem annyira ajánlom. Ha véletlen játszunk mellé más leszedéssel is, akkor talán nem lesz akkora gond a csontokkal.

Akárhogy is, a lapra nagyon erősen építeni kell – kell hozzá sok szk, kell építő és ezeket meglehetősen stabilan kell hoznunk, különben simán összecsuklik a pakli. De hogy lehet ezt megvalósítani?

Abarrun segítségével jól kereshető, így az épület már jó eséllyel meglesz. Szörnykomponensnek Kincskeresés szakértelmet tudom ajánlani, ami szintén kereshető ( Tudati fejlesztéssel ). Ha játszunk elég lénnyel, akkor nem lesz gond a csonttal – és igazából az építő lénnyel sem.

8. Mentális robbanás

A retro korszak minden lényt leszedő durrantó lapja.

Na jó, csak majdnem minden lényét leszedő kártyája. Igazából kissé hervasztó, hogy egy ennyire drága kártya nem pucol le mindent, ami az asztalon van – de ez van, ezt kell szeretni.

Igazából aránylag kevés lény van, ami kikerüli a szanálást, úgyhogy nem kell annyira izgulni, amikor bepattintjuk a deckbe. De mik ezek a lények konkrétan? Az avatárok – ez nem gond, az Őshangya császáron és a Megtestesülésen kívül nem igazán értelmes egyik sem. Gólemek? Ők speciel szintén nem túl játszható lények, úgyhogy emiatt kár aggódni. Mentális varázslatra immúnisak? Itt már akad pár népszerűbb és értelmesebb lény is: Lidércúr , Haarkon és Őshangya lélekbúvár .

Összességében tehát nem olyan széles az a csoport, ami ellen hatástalan – ezért nem kell attól tartani, hogy értéktelen lesz majd, használd bátran. Őshangya pakli ellen meg legfeljebb kisideolod.

9. Tiltott mágia

Egy rendkívül hatásos és valamiért egyáltalán nem népszerű kártya – gyakorlatilag bármilyen kombó pakli ellen. Lényegében egyik koncepciós pakli sem viseli jól ha nem játszhatja ki az egyik kulcslapját. Vagy akár többet is.

Nyilván le lehet counterelni, meg le lehet szedni – de a legtöbb kombó pakli egyikben sem olyan erős. És akkor nem csak a kombót kell már felépíteni, hanem a leszedést is sikerre kell vinnie. Ami összességében nagyban megnehezíti már a dolgát.

Ráadásul a kombópaklik túlnyomó többsége Destabilizátorral próbálkozik counterek helyett. Az pedig nem oldja meg a Tiltott mágiát.

10. Transzformáció

Az átlag alapkiadásos lapnál ez is jócskán nagyobb karriert futott be. Annyira azért nem örök-sztár kártya, mint az Abarrun segítsége és a Gyenge ereje, mindössze 10-15 évig maradt játszható lap.

De mi a lap titka? Az hogy nagyon gyorsan nagyon sok vp-t képes termelni – és ezért az sem olyan nagy ár, hogy lényegében az ép felét erre be kell áldozni.

A mostani retro környezetben mondjuk elég nagy kérdés, hogy mivel érdemes játszani, mit érdemes ennyire gyorsan játékba pakolni. Talán a legjobb ha lerakunk 2-3 közepes lényt a második körben a segítségével. Azzal azért nehéz mit kezdeni.

Hozzászólások

Nincsenek hozzászólások.

Szólj hozzá!

retroHKK Facebook csoport

Nem vagy egyedül, aki szívesen nézegeti a 25 éves, ősöreg HKK lapokat. Csatlakozz a retroHKK Facebook csoportjához, ahol más lelkes HKKsokkal lehetsz egy helyen. És még exluzív tartalmak is várnak rád.